Alkalmazott módszereim


Munkám során többféle módszert is alkalmazok, de úgy gondolom, hogy mindennek az alapja az önismeret, a befelé figyelés, a belső változás. Véleményem szerintem az önismeret az életünk legfontosabb feladata. Minden bennünk van, és minden változást belül tudunk elindítani. Ha nehézségekkel, kihívásokkal találkozunk az életben, legyen szó párkapcsolatról, hivatásról, munkáról, betegségről, vagy megélhetésről, az önismerethez kell visszanyúlnunk. Ezt a fajta gondolkodást élem, és próbálom átadni azoknak, akik nyitottak erre különféle meditációs technikákon, illetve "gyógyító beszélgetéseken" keresztül. Ezt egyéni konzultációk, meditációk, klubfoglalkozások, családállítások, táboroknői workshopok és life coaching keretében végzem.

Alaptétel, hogy minden történésnek lelki oka van, így minden életfolyamatot megelőz egy azt kiváltó lelkiállapot. A konzultációk során a kiváltó okot derítjük fel, és ennek megszüntetésével maga a probléma is elmúlik, legyen szó kellemetlen élethelyzetről, vagy betegségről. Amikor ezeket a lelki okokat kiderítjük, elfogadjuk, majd megváltoztatjuk, akkor a következmény is elmúlik. Meggyógyulunk, megoldódnak problémás élethelyzeteink.

A konzultációk és programok során különféle technikákat alkalmazok: vezetett meditációk (elfogadás, megbocsátás, szívnyitás, párkapcsolat kötődések, belső férfi, belső nő, gyermekkori minták feldolgozása, szeretet, önszeretet, félelmek oldása, munka, hivatás megtalálása, elakadások, blokkok oldása, probléma-feltárás, probléma-megoldás), spirituális meditációk (önvaló kutatás, egó, személyiség, lélek, Forrással való kapcsolat stb.) karmikus oldások, elengedések, életvezetés, önismereti meditációk, extrasens és intrasens folyamat, távgyógyítás, erőtér-tisztítás, szellemgyógyászat, pszi-sebészet, reinkarnációs utaztatás. A meditációs módszerek mellett vezetek családállítást, tartok női workshopot, ahol a tánc, a hastánc, a nőiesség megélése kulcsfontosságú.

Az élet betegségekkel, vagy más fájdalmasnak megélt szituációkkal kényszerít, hogy változtassunk, tanuljunk, és tudatosodjunk. Ha benne vagyunk egy számunkra kellemetlen élethelyzetben, vagy nem élünk békében önmagunkkal és a világgal, akkor mindenképpen szükséges az önismeret, az őszinteség, a hajlandóság és a motiváció. Ez sokszor egy komoly feladat, ami néha göröngyös, de annál szebb út, viszont egy ponton túl elkerülhetetlen. Ahhoz pedig, hogy boldogan tudjuk élni az életünket - történjen "kívül" bármi - egy komoly belső átalakulás szükséges. A hozzáállásunkat kell megváltoztatni, és tudatosabbá kell válnunk az életben.

Ebben tudok Neked segítséget nyújtani.
Várlak szeretettel programjaimon, vagy az egyéni konzultáción.

Zsömbör-Gere Gréta
Önismereti és spirituális tanító, lélekgyógyász, life coach.

Tel.: +36/70 311 6057

E-mail: gere.greta@gmail.com

Facebook: Hazaérkezés - Út önmagunkhoz

Skype ID: gere.greta

Szolgáltatás igénybevétele

Kérjük, add meg az adataidat, és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.

spiritualitás terápia önismeret tudatosság lélekgyógyász gyógyítás meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros biorezonancia lélekszerelés önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás 2019 családállítás önmegvalósítás önismereti terápia reinkarnációs utazás spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2019 lelki terapeuta fejér megye spiritualitás terápia önismeret tudatosság lélekgyógyász gyógyítás meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros biorezonancia lélekszerelés önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás 2019 családállítás önmegvalósítás önismereti terápia reinkarnációs utazás spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2019 lelki terapeuta fejér megye spiritualitás terápia önismeret tudatosság lélekgyógyász gyógyítás meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros biorezonancia lélekszerelés önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás 2019 családállítás önmegvalósítás önismereti terápia reinkarnációs utazás spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2019 lelki terapeuta fejér megye spiritualitás terápia önismeret tudatosság lélekgyógyász gyógyítás meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros biorezonancia lélekszerelés önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás 2019 családállítás önmegvalósítás önismereti terápia reinkarnációs utazás spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2019 lelki terapeuta fejér megye spiritualitás terápia önismeret tudatosság lélekgyógyász gyógyítás meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros biorezonancia lélekszerelés önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás 2019 családállítás önmegvalósítás önismereti terápia reinkarnációs utazás spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2019 lelki terapeuta fejér megye spiritualitás terápia önismeret tudatosság lélekgyógyász gyógyítás meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros biorezonancia lélekszerelés önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás 2019 családállítás önmegvalósítás önismereti terápia reinkarnációs utazás spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2019 lelki terapeuta fejér megye spiritualitás terápia önismeret tudatosság lélekgyógyász gyógyítás meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros biorezonancia lélekszerelés önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás 2019 családállítás önmegvalósítás önismereti terápia reinkarnációs utazás spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2019 lelki terapeuta fejér megye jóga életmód tanácsadó tantra meditációs klub női workshop lélektánc hastánc pranajama reiki Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás Önismereti tábor meditációs elvonulás