Vélemények

Ízelítő az előző táborok, elvonulások résztvevőitől:


"Elvárások nélkül csatlakoztam a Tavaszi megújulás táborhoz. Sok évvel ezelőtt majdnem eljutottam egy táborodba Gréta, de az élet akkor közbeszólt. Ma már tudom, hogy egyszerűen csak akkor még nem jött el az ideje a találkozásnak. Évek óta járom az utamat, keresem a kérdéseimre a választ, sok csodálatos tanítóval találkozhattam az út során. De hiányzott valami, azt éreztem van egy fal, amit képtelen vagyok ledönteni magamban, hiába volt meg bennem a kíváncsiság, vagy a fejlődés iránti vágy, az útonjárás, a rengeteg tapasztalás. Amikor a táborba érkeztem, úgy éreztem megrekedtem, hogy nem tudom hogyan is haladhatnék tovább a külső, belső utamon.

Aztán a legváratlanabb pillanatban történt valami amit nehéz is szavakkal megfogalmazni, de úgy éreztem Gréta, hogy "belémlátsz", hogy nincs több mellébeszélés, hogy nem működik a kontroll, egyszerűen csak átélhettem valamit amit korábban olyan nagyon kerestem.

"Nyisd ki a szíved", ezt mondtad nekem, azt hiszem ez a következő lépés az úton, de olyan alapokat kaphattam Tőled és a tábor többi résztvevőjétől, hogy azt érzem, hogy tisztán látszik már a haladásom iránya. :-)

Köszönöm Gréta az élményt, és köszönöm a többieknek is, otthon éreztem magam ezalatt a néhány nap alatt Veletek! :-)"

M. Anita

"Szia Gréta. Hát nem vagyok a szavak embere. De a tábor óta valami elindult bennem, amitől már nem vagyok olyan ember, mint azelőtt. Valami hihetetlen dolgok kezdett el bennem felszakadni legbelül, úgy érzem. Sokkal boldogabban telnek a hétköznapjaim. :-) Csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm. És még biztosan találkozunk. :-) "

Halász Jani

"Gréta tábora a legjobb dolog, ami történhetett velem! Mindenkinek ajánlom! :-) "

K. András

"A nyári táborban vettem részt Vöröstónál. Minden elképzelésemet felülmúlt. Fantasztikus csapat volt, gyönyörű helyeken jártunk, kirándultunk. Nagyon sokoldalú, értékes, hasznos gyakorlatok pl. jóga, pránajáma légzés, csoportos vezetett meditációk, családállítas stb. Az elméleti tudásomra kiválóan ráépult ez a gyakorlatias, nagyon komplex, jól felépített 4 napos tréning. Életemben először tudtam ilyen sokáig a jelenben, mostban élni, és nem a jövővel foglalkozni vagy a múlton rágódni. Boldog vagyok, hogy Grétát megismerhettem. Mindenkinek teljes szívvel ajánlom a tábort!"

Linda, Kanadából

"Nem hittem volna, hogy pár nap alatt ennyi minden tud történni bennem. A gyakorlatok hatására elkezdtem szeretni magam. A meditációt pedig a mindennapjaimba is be tudom építeni. Felemelő érzés! Köszönöm, Gréta!"

P.Á.

"Kedves Gréti!
Annyira köszönök neked mindent!!!! Folyamatosan rátok gondolok. Tegnap este még sok minden a helyére került, és sok minden elkezdett dolgozni bennem. Most már én is egy teljesen új embert látok a tükörben. Annyi szeretet lett bennem, hogy nem is tudom mit kezdjek vele, csak lebeg a lelkem meg a szívem. Este éreztem azt, hogy a falam maradványai is felszívódtak. Nagyon rég nem éreztem ennyi szeretetet, ha egyáltalán éreztem ilyet valaha. Rengeteget kaptam ettől. Végre megtanultam szeretve lenni, feltételek nélkül, és most már én is tudok szeretni, nem csak az eszemmel, a szívemmel is. Neked köszönhetem életem legnagyobb élményét. Köszönöm a szeretetburkot, amit felhúztál körénk. Köszönök mindent! Most, hogy tudom, hogy ez milyen érzés, nem is akarok mást. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk! Nagyon hálás vagyok neked ezért!"
F. H.

"Drága Gréti,

írok, NEKED..., az érzéseimről, a MOST-ról, magamról.

...táborba mentem... valakihez... valakikkel együtt... akiket nem ismertem.

Csak mentem, mentem az úton, mert vonzott, éreztem, hogy kell ez most nekem, vágyom rá, hívogat, szükségem van rá....

VÖRÖSTÓ... A testem már megérkezett, a lelkem még hangolódott, szívta a rezgéseket, a körülöttem lévőt, a láthatót és a láthatatlant a megfoghatatlant egyaránt.

...Ismerkedős pillantások, első benyomások, beköltözés, egymás rezgéseinek felvétele....

...aztán egyszer csak meditálás, csakranyitás, családállítás. Tudtam, éreztem, nem kell semmit sem tennem, én leszek a kiválasztott. Zsigereimben égett. Bármennyi név lehet a kalapban, ez most az enyém - gondoltam. És megkaptam az Univerzumtól. Dolgom van vele. Elindult a sodrás, az áramlás, a flow ebben a pillanatban és innen vitt engem, forgatott, sodort, örvénylett.... és még mindig visz magával, magával ragad. Nem kellett gondolkozni, nem kellett akarni, csak érezni, és lenni. Első este naplementét nézni...

Meditációk, melyek magukkal ragadnak, visznek, sírás és nevetés (a kettő számomra, most ugyanaz, egyet jelent - ÉREZNI belülről), aura, csakrák, születés és szülés, önfelvállalás, játék, élet és valóság. LÉTEZÉS, minden pillanatban, önvaló.

Minden családállítás nagyon megérintett, sok érzéssel, megéléssel, tapasztalással.

Az esti játékok, a sok nevetés, oldás, aztán tánc; a feszültségből, gátlásból, út a teljes feloldás, megadás felé. A test tánca, a lélek kifakadása, a szellem fejlődése. Tánc egyedül, tánc párban, tánc körben, egymásba kapaszkodva, lassabban és gyorsabban, mindegy hogyan, csak legyen.... Libegő ringás, együttrezgés, együttlégzés.

....A táborban azt érzem, minden itt van körülöttem. Mint mondtam, az egész olyan időtlen, áramló, örökké a jelen, a most. Így mi mind, együtt. Együtt-érzés, együtt-légzés, együtt-lüktetés társaimmal, a csapattal.

Hogy mi van most itthon? Itthon szeretet van, béke, csend és rend. Nyugalom... minden egységben... Jó újra itthon lenni, ugyanakkor jó visszagondolni, visszavágyni. Kettős érzés.

Köszönöm Útkereső Társaimnak, hogy segítőim voltak az utamon, remélem, én is az ő fejlődésük részévé tudtam válni. Az adok-kapok mérleg talán egyensúlyban van.

Köszönöm Gréta neked a tábort, köszönöm, hogy vezetted az utam, fogtad a kezem. Köszönöm a családodnak a gondoskodó szeretetet, a sok odaadást."

Szeretettel,

Adri

"Szia Gréta! Egészen elképesztő érzés ami történik velem az utóbbi időben.. az eddigi félelmek, blokkok.. olyan mintha köddé váltak volna és ennek következményeként hihetetlen szabadságérzet van bennem.. úgy vagyok értékes ahogy vagyok a jelenlegi helyzetembe.. és ezért nem kell semmit tennem. Nagyon hálás vagyok neked.. hogy az életembe vagy.. csak annyit akarok mondani, hogy Köszönöm! :-)"

H. Jani

"Szia Gréti,

Szeretném Neked megköszönni az elmúlt pár napot. Hihetetlen élmény volt ez a tábor, sokkal többet kaptam, mint reméltem. Még mindig a hatása alatt vagyok, és dolgozom fel azt a rengeteg eseményt, felismerést és szeretetet, amit kaptam. Úgy érzem, más emberként jöttem vissza, több lettem és érzem, hogy ráléptem egy új útra, ami előrevisz.

Fantasztikus látni, ahogy az embereket kezeled, végtelen béke és nyugalom árad belőled, ami sokat segített abban, hogy választ kapjak a kérdéseimre, és eljussak oda, ahova szerettem volna. Végtelen hálás vagyok Neked a táborért, annak minden pontjáért, életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem. Valami olyat csinálsz, aminek igazán értelme van az életben, és jó példát mutatsz, hogy lehet másként is élni a mindennapokat. Köszönöm! Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk, már nagyon várom. :-) "
Szeretettel: Zsuzsi

"Amikor jelentkeztem, szkeptikus voltam a táborral kapcsolatban, mert sok olyan "szolgáltatóról", hallottam akik nem a megfelelő színvonalon szerveznek hasonló elvonulásokat. Pozitívan csalódtam! Gréta nagyon felkészült, óriási tudása van ezen a területen és a tábor összes résztvevőjére kellőképpen odafigyel. Ő és segítőkész családja a szívüket - lelküket beleteszik. Jól szervezett a tábor. Figyelembe veszi az egyéni igényeket, a visszajelzeseket, nem erőltet rá senkire semmit, alázattal viszonyul a teljesen kezdőkhöz is. 
Új emberként tértem haza a táborból, valaszt kaptam a kérdéseimre, már tudom hogy milyen úton kell tovább haladnom lelkileg. Az is szimpatikus volt, hogy nem akartak meggyőzni semmilyen vallási irányzat követéséről, és semmilyen egyéb útra nem akartak ráterelni, mindeki maga találja meg a sajat útját ebben a táborban!"
Marci

"Kedves Gréti!

37 évesen, túl egy számomra nagyon nehéz gyerekkoron, egy fájdalmas váláson, 2 nem mindennapi gyerkőc anyukájaként, telis tele napi problémákkal, úgy, hogy még soha nem foglalkoztam magammal, eljutottam oda, hogy ki akarok szakadni jelenlegi életemből. Rengeteg feldolgozatlan fájdalom volt bennem, soha nem panaszkodtam, lenyeltem. De besokalltam. Ekkor találtam rá erre az elvonulásra. Éreztem, hogy ez az a hely, amire szükségem van.

Izgatottan érkeztem meg Sikondára. Életemben először voltam ilyen helyen. Nem tudtam mi vár rám. Csak arra gondoltam, hogy egyedül vagyok, csak magammal foglalkozhatok.

Gyakorlatilag már az első nap elindult valami. Én, aki nehezen nyitok az emberek felé, egy mély beszélgetés során egy társamnak elmeséltem az életem. Sokkoló volt számomra így egyben. Aztán másnaptól jöttek a feladatok: családállítás, transzlégzés, még egy családállítás, közben a különböző meditációk. Brutális volt. Folyamatosan szakadtak fel bennem a rég elfojtott fájdalmak, problémák. Az első napokban szó szerint fuldokoltam. Megéltem a legmélyebb pontokat. Volt, hogy haza akartam jönni, de tudatosítottam magamban, hogy ezért vagyok itt... meg akarom oldani az elakadásaimat, fel akarom dolgozni a problémáimat, változtatni akarok az életemen. Így hát hagytam, hogy történjenek a dolgok. Szembenéztem az életemmel, önmagammal. Visszagondolva ez volt életem legjobb döntése.

Az 5 nap alatt rengeteg élményen mentem át, nagyon sok mindent tudtam meg önmagamról, és arról, hogy mire vagyok képes. Most, egy héttel a tábor után, tisztán látom, hogy jó úton indultam el. Még mindig dolgozom fel a történteket. Szinte mindent másként látok, mint ez előtt. Átértékelődtek dolgok. Igyekszem minden nap időt szánni magamra, csinálom a táborban tanult jóga gyakorlatokat, meditálok. Már most tervezem, hogy májusban újra megyek veletek táborozni.

Nagyon hálás vagyok Neked, hogy utat mutattál, hogy elindítottál engem. És hálás vagyok a táboros társaimnak, akik végig segítettek engem. Csodálatos embereket ismertem meg, nagyon sokat kaptam tőlük!

A táborban is ezzel búcsúztam, és most még inkább így érzem: Ez a tábor megváltoztatta az életemet!

Nagyon köszönök Nektek mindent! Várom már, hogy újra találkozzunk!"

Szeretettel: Krajcsi Ági

"Nekem óriási előrelépés és élmény volt minden szempontból Gréti tábora.
Elsősorban, hogy mertem a megérzésemre hagyatkozni, hogy mennem kell, mindenképpen ott a helyem, nagyon jó lesz; másodsorban, hogy kiálltam a szívem/lelkem szava (azaz magam) mellett azzal, hogy nem vettem figyelembe, ki mit gondol (külön töltöm a Páromtól a szilvesztert, stb.); harmad részről pedig, hogy tudtam magam függetleníteni az olyan véleményektől, mint: komolyan el merek úgy menni, hogy nem ismerek senkit (de szó szerint, még Grétit sem ismertem korábbról)?, ismeretlenekkel együtt aludni (ráadásul négy fős szobában)?, és így tovább, kaptam az "ívet", de végig nyugodt maradtam, biztatott a belső hang, hogy meg se halld ezeket, rám figyelj: menj, jó lesz.

És maximálisan így is lett.
Olyan szeretetteljes, elfogadó Csapat jött össze, hogy szívem szerint maradtam volna még jó néhány napig és mindig melengeti a szívemet, ha visszagondolok az ott eltöltött napokra.
Ez a nagy dózisú feltétel nélküli szeretet még mindig velem van, azóta sem csökkent bennem, fűt belülről és már tudom, örökké velem marad! Csodálatos érzés!
Másrészről ennyit régen nem nevettem, mint a táborban :o) a hangulat szuper, oldott volt, Gréti pedig nagyon jól felépítetten vezette a gyakorlatokat, és közben óriási megértéssel, elfogadással és szeretettel terelgetett minket. Egy percig sem unatkoztam és szerintem mások sem.

Mindenkinek szívből ajánlom Gréti táborait, akkor is, ha egyedül megy valaki, mert itt könnyen be tud majd illeszkedni, és biztosan nem fogja magát különcnek érezni (itt senki nem volt az).
Én azt a gyerekkori rossz érzést akartam felül írni, hogy sosem tudtam magam elengedni és jól érezni a táborokban - maximálisan sikerült, annyira, hogy nemsokára újra csatlakozom :o) Sőt, alig várom, hogy mehessek!

Szeretet-öröm-elfogadás-oldódás és oldottság-érdekes, változatos és hatásos gyakorlatok - jelentős fejlődés, ha tömören kellene a tábort összefoglalnom.
Köszönöm Gréti, köszönöm Tábortársaim ezt az életre szóló rendkívül pozitív élményt!"

P. Nóri


"Egyszer mindennek eljön az ideje. Ősz óta érlelődött bennem a gondolat, hogy ugyan teljesen új életet kezdtem, hogy megszabadulhassak a régi problémáimtól, betegségeimtől, de ez mit sem ér, ha nem söpröm ki az életemből - mint takarítás során piszkot a sarokból, pókhálót a plafonról - a rossz beidegződéseket, átvett szokásokat, régi sérelmeket, lelki fájdalmakat. Ennek ellenére minden kifogást kitaláltam a táborba való jelentkezés után is, hogy mégse kelljen mennem. Féltem tőle. Nem attól, hogy rossz lesz, hanem attól, hogy olyan lelki fájdalmakkal szembesít, amikre még nem vagyok készen. Valahol belül azonban kemény hívást éreztem, hogy mennem kell.

Már az első nap nagy élményeket hozott. Számomra vadidegen emberek mosolyogtak rám, kedvesen szóltak hozzám, mintha legalább a barátaim lennének.

Első nap nagy eseménye számomra a születés folyosó volt. Mind a szülő folyosó végén fogadni a társunkat, mind végig menni a születésen fájdalmas de felszabadító érzés.

Még csak pár órája ismertük egymást, mégis hatalmas szeretet áramlott köztünk! Úgy éreztem, az út végig járásával eltűntek a félelmeim, gátjaim. A félelmek az ismeretlentől, a bizonytalantól.

Második nap jött el a családállítás, amit nagyon-nagyon vártam. Már hónapok óta érzem, hogy nekem a szüleimmel dolgom van - vagyis nekik lenne velem - és talán sikerülne ezzel olyan problémákat megoldani, amit sem az élő, sem a már halott szülőmmel nem lehetett. Az érzés, a hatás leírhatatlan. Bocsánat kérés, szeretet nyilvánítás, megbocsátás. Ahogy az életben is lennie kellene. Minden fájdalmam, minden sérelmem elmúlt az itt lezajlott bocsánatkérésekkel, az állítás során tapasztalt eseményekkel, amik néhány dolgot új megvilágításba helyeztek. Sosem gondoltam volna, hogy mély, hosszú évek óta húzódó sérelmeket, bántásokat "szereplők" segítségével lehet megoldani.

Más családállításban is részt vehettem. Ez sem jelentett kisebb megtapasztalást. Igaz lehet, hogy olyan szerep talál ránk, amelynek köze van a lelkünkhöz, életünkhöz. Ahogy napok múltával ülepedik az élmény, úgy fedezek fel újabb és újabb érzéseket, törnek elő az emlékek, oldódnak meg feloldhatatlannak hitt sérelmek, bántások. Nem tudom, milyen elv alapján képes ez a módszer segíteni, de azt most már biztosan tudom, hogy működik. Receptre kellene felíratni az embereknek mert megszűnne a betegségek nagy része.

Nagyon jól éreztem magam a táborban. A teljes elfogadás, a határtalan szeretet segített feloldani a gátlásokat. Élmény volt megélni a meditációkat és az is nagyon jó volt, hogy végig jó volt a hangulat. Már most várom, hogy mikor mehetek a következő táborba. Köszönöm minden résztvevőnek és a tábort vezető Grétinek a sok szeretetet, amivel egyengette az utam ezen a 4 napon.

Ez a tábor életem legjobb döntése és legeredményesebb 4 napja volt. Mindent köszönök. Évi 2-re biztosan el fogok járni vagy többre is, ha meg tudom oldani. De mivel akarom, hát meg tudom oldani. Itthon a nagyfiamtól is leváltam most mindjárt frissen, kellett ez már nagyon nekem. Utána mondta, hogy még a hangom, a hangsúlyom is teljesen más. Semmilyen szempontból nem voltam bántó, sértő. Örülök. Valóban szabad vagyok!!!!!! Teljes béke és nyugalom van bennem. Végre kerek egész vagyok!""

Szilágyi Erika


"Szia Gréti! Szeretnék egy kis tudósítást adni a tavalyi első tábor és az ottani családállítások utóhatásairól. Megtaláltam a mindig is keresett lelki békém. Teljesen szabad lettem a szülők felől és el tudtuk egymást engedni a fiammal, most tavasszal költözök teljesen külön, más településre. Lett új munkahelyem, amit imádok, a munkatársakat is. Kigyógyultam a glutén, tej, burgonya, paradicsom intoleranciámból. Épp most szoktatom vissza a napokban magam a tejhez és gluténhoz, krumplit és paradicsomot már egy hónapja eszek. Nem azt akarom állítani, hogy ez minden a családállítástól van, de hogy nagyon sok mindent felszabadított bennem, és elindított azon az úton, hogy végre a magam életét éljem boldogan, szabadon, az biztos. Azóta is hálás vagyok neked és nagyon szeretnék még családállításra menni, de az ősszel másnál megpróbált, sajnos csak egy gyenge utánzat volt, előre meg nem lehet tudni, hogy ki az, aki valóban lelkileg is ott van egy ilyen feladatra. Mindent köszönök!"

Szilágyi Erika


"Kedves Gréti,

Így tudnám összefoglalni a tábori érzéseimet: csodás világba csöppentem a segítségeddel. Nagyon megérintő volt számomra, ténylegesen jelen voltam és szuper csapat jött össze. A félelmetes "Atyaég, mit keresek itt, és senkit sem ismerek" érzés hamar szeretetteljes kapcsolódássá változott. Mindenkinek volt olyan története, mondata vagy pillantása, ami nagyon sokat adott.

Átéltem, hogy teljes őszinteséggel vállalhattam fel az érzéseimet, életemet, félelmeimet és vágyaimat, amit Ti szeretettel és megértéssel fogadtatok!

A tábor olyan élmény volt számomra, amit nehéz szavakba önteni! Mindenkinek ajánlom, hogy ezt élje át legalább egyszer! :-)

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK! NEKED pedig plusz köszönet! Szuper, amit és ahogy csinálsz!

Szeretettel,

Bogi

ui: A türelmetlen és feszült, szó szerint "várakozó" Bogi, a tábor után, egy nyugodt "várakozó" lett, aki tudja, hogy története a vágyai szerint, vagy még annál is jobban fog alakulni! :-) "


"Kedves Gréti!

Nagyon örülök, hogy rád találtam, hogy megismerhettelek. Igazán értékes, különleges ember vagy. Sokat kaptam tőled. Szerintem nagyszerűen vezetted a tábort.

A 6 nap alatt végig olyan "időtlenség" érzésem volt, szinte lebegtem a "semmiben", nyugalom, béke, szeretet vett körül. Nagyon tetszett, hogy nem rohantunk a programokkal, volt idő megélni az érzéseket, sőt még papírra is tudtam vetni a benyomásaimat. A tábor befejeztével, most így utólag olvasgatva őket, újabb és újabb felismerésekre teszek szert.

A tábor résztvevői között szinte azonnal kialakult az összhang, mindenki kedves, segítő, elfogadó volt. Egyáltalán nem okozott gondot, hogy őszintén megnyíljak a többiek előtt, olyan dolgokat mondtam el magamról, amelyeket talán még a közeli ismerőseim sem tudnak. A mély beszélgetések során szobatársaimtól, a többiektől és természetesen Tőled is nagyon jó tanácsokat kaptam a problémáim megoldásával kapcsolatban. Én mindenkinek csak ajánlani tudom a táborodban való részvételt. Egy életre szóló élményben lesz része. Mint ahogyan nekem is. :-)

Még biztosan találkozunk."

Sok szeretettel: Juli Szekszárdról


"Szia Gréti,
A táborról... Hihetetlen volt számomra, hogy napról napra csökkent bennem az a zaklatottság és az elkeseredés érzése a tábor ideje alatt. Nagyon sok kérésemre találtam választ és amire nem konkrét válasz érkezett, ott az irányt kaptam, hogy merre induljak. Az utóbbi időben már nem sikerült sírás nélkül beszélnem a jelenlegi életemről, ahogy az első nap itt sem, de miután megértettem az egész tábornak a lényegét, nyugalom és béke költözött a zaklatottság helyébe! Mindezt köszönhetem a Vikinek, mert az ő ötlete volt, hogy itt ünnepeljük meg, hogy 40 évesek lettünk, Neked, a tudásodnak, a szeretetednek és a nyugalmadnak amivel kezelted a problémáinkat és a nyílt, őszinte szavaidnak, ahogy a saját életedet megosztottad velünk, valamint a többi társamnak, akik befogadtak és átöleltek a szeretetükkel! Ami engem illet a humor mindig is segített talpon maradni a nehéz időkben így itt is nagyon sokat számított, hogy minden fajtáját bevetettük! Most béke van bennem, jól vagyok és próbálom alkalmazni a tanultakat és nem elfelejteni az első mondatot, amit a kártyámon olvastam: "Minden remekül meg fog oldódni magától!" Szívből köszönök mindent, a lelki és a testi táplálékot egyaránt!! Örülök, hogy ilyen embereket ismerhettem meg és remélem látjuk még egymást! Én biztosan keresni foglak, főként ha úton lesz az a kis angyal, aki azt üzente nekem a mennyországból, hogy szeret!! Addig is minden jót kívánok egészségben, szeretetben! Maradj ilyen, amilyen vagy, így szeretünk! puszi!" 

 Era

"Kedves Gréti! Annyira köszönöm Neked a tábort, hogy az Szavakkal nem kifejezhető. Olyan sok ideje keresek már valamit, Ami ennyire építi a pici érzékeny zárkózott lelkemet és most végre RÁD találtam!

Köszönöm a türelmedet, megértésedet és az egész családod jóságát. Soha ne hagyd Abba, amit csinálsz, mert nagyon sokat adsz ezekkel a táborokkal szerintem mindenkinek, nem csak Nekem.

Most így 1 hét elteltével lassan leesik Minden kártya és meditáció jelentése.. Mindegyik az életembe vág! Nagyon jó!

A legjobban AZT sajnálom, hogy nem tudok Minden táborba elmenni, de amelyikbe csak tehetem biztos, hogy elmegyek! Ja és a vicc az, hogyha nem lett volna cisztám, még most sem ismernélek! Remélem érzed AZT a sok hálát, amit mi, táborosok érzünk irántad!"

Millió ölelés : Kriszta


"Szívesen írnánk a meditációkról, gyakorlatokról, a játékokról és kirándulásokról, nagy felismerésekről, melyek mind-mind nagy léptekben vittek előrébb az utunkon. Írnánk a "nyílt szívű" hangulatról, a fantasztikus csapatról, de ezekről minden bizonnyal írnak mások (is).

Mi leginkább azt szeretnénk megosztani Veletek, hogy nincsenek véletlenek, és bizony vannak csodák! Az úton járókat az Égiek segítik. Kísérik minden léptünket, csak engedjétek megtörténni a bizalom erejével.

Gréti táborában megtaláltuk, amit és akit egész életünkben kerestünk. Önmagunkat, s ezáltal egymást. Azóta gyakran nézünk az égre és kérdezzük: "Ilyen létezik? Ez velem is megtörténhet?" Igen, megtaláltuk egymásban lélektársainkat, a tábor segített felismerni, és az ott megélteket kiteljesíteni."

Judit és Attila

"Kedves Gréta!

Szeretném ezen az úton is megköszönni a tábort, nagyon sokat kaptam ezalatt a 3 nap alatt. Volt egy kósza gondolatom, hogy mivel szeretnék foglalkozni, de jött magától az igazi, most nagyon aktuális feladat. Csodás meditációkkal sikerült elengedni azt, ami már nem az én gondom. "Szerencsém" volt a csapattagokkal is, mert sokfélék voltunk, sokféle gonddal, amik mégis hasonlítottak egymásra. Ki most van benne, ki pedig volt, vagy lesz. A Te irányításod, úgy a meditációkkal, mint az élményeink segítő értelmezésével, egészen más nézőpontba terelte a figyelmünket, így teljesen más megoldást kereshetünk, ami tényleg megoldás lehet. Szóval köszönöm neked, a hadtápos csapatnak és a táborozóknak ezt a nagyszerű három napot!"

Faragó Andrea


"Röviden: Azért mentem a táborba, mert abban akartam változni, hogy az emberekkel megfelelően bánjak, mivel nem önmagam adom, szorongok társaságban, és álarcokat veszek fel, belül pedig őrlődök a megfelelési kényszereim miatt (ezt nem a táborban tudtam meg, eddig is tudtam).

A táborban több mint 10 embernek tudtam olyan szinten önmagamat adni, hogy a tábor végén azon gondolkodtam, hogy legalább egyetlen egy olyan mondatot keressek, ami tőlem elhangzott a 4 nap alatt, amiben hazudtam vagy nem önmagam voltam. Nem találtam egy ilyen mondatot sem. Pedig én aztán nagyon nagy sumák és kamu mester vagyok ha arról van szó (foglalkozásom is megkívánja).

A tábor alatt csak ámultam, hogy te jó isten én ilyen is tudok lenni. 4 napig benne lehettem egy ilyen állapotban, aztán a végén szomorúság töltött el, hogy vissza kell mennem a szaros kis életembe. Megtapasztaltam mi a különbség. Megláttam azt az állapotot, amilyenné akarok válni. Persze ez rengeteg meló még.

Olyan ez, mintha valaki világ életedben repülőt akarna vezetni, de csak egy vágy, mert valami miatt nem lehet. Elmegy egy tanfolyamra (amiről nem tudja, hogy pilóta képzés, csak azt gondolja, hogy valami hasonló), és 3-4 napig kezébe adják a kormányt, és ő vezetheti a gépet. Aztán pedig ott az iskola ha vége a tanfolyamnak (élet), melyben pilótává válhat. Röviden ennyi. Én így éltem meg."

Vince


"Kedves Gréti!
Számomra a tábori élmények olyan felismeréseket hoztak, amelyeket eddig nem tudtam felfogni és befogadni, amiket csak vágytam, de nem tudtam hinni bennük. Így néhány nap elteltével még mindig ülepszenek, egyre több apró (de sokat jelentő) összefüggést látok meg, ismerek fel és bízom abban, hogy lassan (végre) beépülnek a személyiségembe, a mindennapokba. Túlzás nélkül mondhatom, hogy nagyon sokat kaptam. Köszönöm!"

Judit

"Kedves Gréti!

Elég nehéz szavakba önteni a táborban megélt utazásokat, de valahogy megpróbálom átadni. Úgy indultam ebbe a táborba, hogy a kisebbségi érzésemet és az önbizalomhiányomat magam mögött hagyjam. Más, mély sérüléseket okozó problémákról valójában nem is tudtam. Pedig mint kiderült, van, csak már jó sok éve, jó mélyre eldugtam.

A táborba haladva borzalmas gyomoridegem volt. Egy hang nem jött ki a torkomon. Teljesen be voltam feszülve és szorongva. Az járt a fejemben, hogy vajon az emberek el fognak-e úgy, ahogy vagyok és szeretni fognak-e. Az első napon egy hang alig jött ki a torkomon és kb. a 2. szavamnál már sírtam.

A táborban megtanultam, hogyan szeressem magam, hogyan bízzak magamban, és fogadjam el a világot teljes földi tökéletességében. Minden egyes meditáció egy élő és érző testrészt rakott hozzám. A tábor végén a hernyóból pillangó lett. De úgyis fogalmazhatnék, hogy az élettelen, motorokkal működő testem megtöltődött lélekkel, érzésekkel és önmagammal.

Gréti mindvégig feltétlen szeretettel foglalkozott velünk. Egyénileg állt hozzánk, és folyamatosan segített a szavaival, támogatásával és a tudásával. Csodálatos ember.

A csapat varázslatos volt. Új barátságok is születtek. Hatalmasakat sírtunk, nevettünk, beszélgettünk, elfogadtunk és szerettünk.

Most éppen ülök az ágyamon, és azon kapom magam, hogy csend van. Ez jó. Eszembe jut, hogy nincs szükségem a gondolataimra, jó nekem a csend önmagában, hogy örülhessek a pillanat magasztosságának.

Talán hallottunk sok teóriát, hogy mi a múlt és a jövő. Ezek nem léteznek, ám annál nagyobb hatást tudnak gyakorolni ránk. A múltat elengedni, az egyik legfontosabb tényező életünkben... Tegyük hát le a múltat, hiszen átéltük már általa, amit át kellett élnünk. Változtatni nem áll módunkban rajta, minden negatív érzelem pedig teherként rakódik ránk, mely akadályozhatja sorsunk további kedvező alakulását.

A legszerencsésebb, amit tehetünk a múltbéli negatív élményeinkkel szemben, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen. Úgy voltak jók, ahogy voltak. Mert általuk válhattunk olyanná, amilyenek jelen pillanatban vagyunk.

Legfontosabb tehát, hogy mi van MOST!

Élvezem minden pillanatát minden napnak, amelyen felébredhetek, és energiát kapok arra, hogy elvégezzem azt, amit el "kell" végeznem úgy, hogy közben élvezem, amit cselekszem. Ez a boldogság a mostban.

Köszönök mindent Gréti és köszönöm Nektek is Barátaim!"

Barbi

Gyuri írta, hogy mit kapott a tábortól:

"Nem tudok aludni. Arra jutottam, a dualitás nem létezik. Egy valami van egyedül. Az Isten. Szabad akaratomnál fogva elvesztettem az ősbizalmat, és félni kezdtem. Megteremtettem az egó számára az ördög létét is. Megkettőztem a világot. Egyet nekem, és egyet meghagytam Neki. Az enyém, csak az én szülötte, egyébként nincs. Bennem lakozik. Az én elkülönülésem Istentől, teremti meg. Mert tartozni kell valahová. Az enyém bezár, míg az övé kinyit. Küzdök magam ellen, ahelyett hogy elfogadnám magam. A bennem lévő Istent. Az éntudattal szemben át kell adni az irányítást magamban neki. Akkor vagyok a legerősebb, ha magam le tudom győzni. Ez az igazi szabadság. Megengedem magamnak a szeretetet, annak irányítását. Nem minősítek, nem kételkedem, ..hiszek. Tárgyakat szereztem meg, ha lehet minél többet, annyit, hogy betemetett, a rabjaivá váltam, nem maradt időm a lényegre. Mindent birtokolni akartam, - pénzt, asszonyt, szeretetet, hatalmat, tudást, véleményt, mert féltem, hogy elveszítem magam. Az én istenét. Ezért a legnagyobb félelem a halál. A test halála. Ez az az érzés, amikor teljesen elveszítem magam, pedig csak a jelen testemről van szó. Mert nem ismertem el, hogy nélküle csak ember vagyok, de vele bárki lehetek. Ez pedig nem is olyan rossz. Nem vagyok Isten, így a felelőssége sem az enyém. Tévedhetek, kaphatok, és ha kérek,megbocsátást is. Számtalan lehetőségem van nap mint nap. Csak magamért kell felelősséget vállalnom, - ez is döcögősen megy - no meg az én teremtményeimért, a gyerekeimért,amíg nem lesznek lélekben is felnőttek,és járják a maguk útját. Általam teremtődtek, de nem az enyémek. Elengedem őket, mert ez a saját joguk, de szeretem őket mindig, mert ez nekik is alanyi jogon jár. Nem létezik sem mennyország sem pokol. Mindezek csak érzetek,a félő ember képzetei. Valahogy el kell képzelnie azt, amit nem ismer. Önigazolás, hogy ha én jót teszek, akkor felkerülök, míg ha nem eleget, vagy rosszat, akkor valahová le. Az ember így csinálná, az ember csinálná így! Alkudozhatok is Istennel, megpróbálhatom megvenni alamizsnával, imával, külsőségekkel, ... Nem. Ez csak a lelkiismeretfurdalásom kiegyenlítésére szolgál, a magam becsapása. Erre nincs szüksége, és nem is teszi boldoggá. Akkor boldog, ha én boldogulok. Fordulhatok hozzá természetesen, hogy erőt nyerjek belőle, vagy hogy éppen megköszönjem. Áldozatot is hozhatok, hiszen a földi létem legnagyobb értékéből adok neki, abból, amit a halandó embernek a legdrágább. Amit birtokolni képes. Leginkább pénzt, időt, szeretetet jobb esetben. Nem kell neki, nem neki kell ez sem, csak az én lelkemnek. A szívem által megjelenő lelkemnek, aki adni akar. Fel kell tudnom ajánlani gyerekeimet, sőt saját magamat, de erre nincs szüksége, és nem is ezt akarja. De ha ezzel az érzéssel élek, akár csak pillanatokra is, vele vagyok. Isten senkit sem enged el, miért tenné. Nem azért teremtett. Amit most nem teszek meg, megtehetem majd később. Ő ebben támogat. Pont olyannak fogad el, amilyen vagyok. Mindent megbocsát. Nem feloldoz a felelősségem alól, csak levesz a teherből. Megengedi hogy hibázhatok. A lélek a valós, a test csak a megnyílvánulás. A lélek az örök, a test csak egy megjelenése az úton. Isten mindörökké van. az igazi neve: Vagyok, aki vagyok. Mindenki úgy hívja ahogyan akarja. Minden hit gyökere egyazonos. Minden vallás is ember által teremtetett, ezt bizonyítja, hogy nevet ad Istennek, meg akarja személyesíteni. Legyen bármilyen próféta, Buddha, Jézus, további számtalan istenség, ember, természeti jelenség vagy állat akár. Egyetlen megjelenési formája létezik, a szeretet. Engem is úgy fogad el, ahogyan vagyok. Soha sem büntet, ezt is csak én gondoltam így. Tanít, figyelmeztet, hogy letértem az útról. Ha a szavait nem hallom meg, mert túl hangos vagyok magamtól telve, akkor a testemen keresztül tud csak jelezni,vagy akár álmokban, jelekben. Egyre komolyabb tüneteket produkálva. Egyetlen dolgom a Földön. Beteljesíteni sorsom, és Őt szolgálom. Ez a legboldogabb, legteljesebb érzés. Ehhez minden eszközt megkapok, s nem kell gondolkodnom. Ez az az állapot,amelyet mindannyian egyformán ismerünk. A szinkronicitás, amikor csak vagyunk, amikor nem jelenik meg még az én. Amikor észre sem vesszük, mit csinálunk, nem is nagyon emlékszünk rá, mert belefeledkeztünk. Akkor veszünk részt a teremtésben, akkor vagyunk igazán részesei. Akkor működünk igazán. Akkor vagyunk magunknál, akkor vagyunk teljesen általa. Egyszerű az élet. Akkor vagyok igaz, ha arra a kérdésre, cselekedetem, szavam vagy gondolatom árthat-e bárkinek,a válasz nem. Nem az én válaszom, hanem mindenki másé. Összetehetem a kezem."

F. Gyuri

"Én, az érett férfikor küszöbön álló ember, aki mindent alaposan eltervezett, kiszámolt, ellenőrzött, négy-lábbal állt a földön, minden erőm, és erős akaratom ellenére, elvesztettem a legfontosabbat. Saját magamat!

A táborba azért mentem, (minden előítéletem ellenére,) mert már nem is reménykedtem, hogy valaha is boldog lehetek. A boldogság itt nem a szokásos társadalmi lét alapján értendő, hanem a harmónia, a szeretet, és a teljesség igényét jelenti.

Aztán a négy nap alatt, minden amiben hittem, amit bebetonozott igazságnak véltem, szertefoszlott. Megmutatva minden gyengeségem, hibám, tévedésem, de nem csak ezt, hanem a kiút lehetőségét is megélhettem!

Mint az utolsó oxigén molekuláért küzdő fuldokló, akként agonizáltam létem peremén, mikor gyengéden megfogtak, kihúzták fejemet a posványból, és én hörögve sípoltam tele tüdőmet az éltető levegővel, mintha abból többet nem kapnék, habzsolva, sírva. Döbbenet.

Aztán megéreztem a szeretetet, az elfogadás örömét, a való világot, és végre tudom, mindeddig csak álomba merülve éltem szürke hétköznapjaim. Tényleg van kiút! 

Ez az én ajándékom, ezt kaptam tőletek, tőled Gréti

Kívánom minden embernek, aki még nem tapasztalta meg, (még ha csak egy kicsit is) az egyetemes kegyelem állapotát, legyen benne része!

És azóta már tudom: mégis táncolnak a fák, csak kérnem kell...Jöjj lesd meg hogyan."

Hálás szívvel: Laci

"Kedves Gréti!

Nekem még nem volt részem a táborihoz hasonló élményben. Brutális volt számomra a családállítás, a születés-játék, és katartikus élményt nyújtott az is, hogy láttam embereket megnyílni, terheket letenni - annak ellenére, hogy el sem hitték volna magukról, hogy ez sikerülhet.

Én lelki újszülöttként érkeztem, és fürdőztem abban a szeretetben, ami akkor ott, abban a szekszárdi vendégházban mérhetetlen módon felhalmozódott közöttünk. Úgy érzem, a bennem meglévő lendület még nagyobb löketet kapott, és igen, ez az én utam, jól választottam! :)

Szerintem a társaság is jól összejött, és még a nyughatatlan, "elvarázsolt" lánynak is megvolt a helye, és nélküle nem sikerült volna ennyire felemelőre a tábor. Személy szerint mindenki nagy élményt nyújtott számomra! :)

A tábor egy érdekes tesztje még hátravan számomra. A létező összes szerelemkártyát kihúztam mindenféle kombinációban. Nos majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. :D

Köszönöm szépen minden segítséged, a kedves, türelmes, lelki hozzáállásod mindnyájunkhoz! Igazán örülök, hogy megismerhettelek. :) "

Szeretettel: Ervin


"Én is nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a táboron, amelyen olyan mélyreható élményeket szereztem, amelyeket soha nem fogok elfelejteni. Nagyon köszönöm azt a törődést és azt a sok figyelmet, amit tőled és a többiektől kaptam. Remélem mindenkiben ilyen szép élményeket hagyott ez a pár nap, és nagyon szeretnék még részt venni hasonló eseményen."

G. Zsuzsanna


"Nagyon köszönöm Nektek a négy nap közös élményeit! Nagyon jó volt együtt! :-) Belső nyugalom, ellazulás és életöröm - nekem leginkább ezek megélése, megtalálása körül folyik most a belső munka, és érzem, hogy a tábor ebben nagyon sokat segített, sok mindent beindított! A tábor alatt is végig meglepően nyugodtnak éreztem magam belül (még ha a zizi gesztikulációm nem is ezt mutatta... :-) ), és ez azóta is tart. Észrevettem, hogy jobb a kedvem, energikusabb vagyok, többet viccelődöm, mint előtte. És ennek nagyon örülök! :-) Csinálom itthon a légzőgyakorlatokat is, és lelkesen próbálkozom az itthoni meditálással. Utóbbinak rendszerint persze bealvás a vége, de sebaj, legalább jóízűeket alszom... :-)"

Szilvi


"A tábor leginkább a belső nyugalom érzésével írható le, még ha ennek ára az is, hogy feltörjön a sok fájdalom. Én ott értettem meg, mekkora ennek a jelentősége, hiszen már jó ideje "próbálkozom" különféle módszerekkel. Igyekszem ezután rendszeresen meditálni a fájó dolgaimon, mert érzem, csak ez a megoldás a problémák leküzdésére... Itthon természetesen folytatódott a feldolgozás, sírás-rívás kíséretében, viszont hihetetlenül jól éreztem magam utána, tegnap még a kollégák is megjegyezték, hogy most olyan sugárzóbb vagyok:) A Belső Megnyugvás - gondoltam :) Persze van még mit dolgozni...

Nagyon szépen köszönöm Grétinek és Mindenkinek a sok-sok segítséget, tanácsot, "anyai" gondoskodást :) Picit tartottam is attól, hogy a jelenlegi "másabb" állapotom miatt kilógok majd, de éppen az ellenkezőjét éreztem, és ezt nagyon köszönöm, hihetetlenül jólesett!

A tábor nagy előnye volt, hogy nemcsak meditáltunk, hanem - én úgy nevezném-, hogy "aktív meditáltunk" is. A tevékeny gyakorlatok számomra ugyanolyan erőteljesek voltak, mint az elmélyülés. Oly sok mindent tettünk-vettünk, hogy repült az idő, és a feladatok sokfélesége hozzájárult ahhoz, hogy életünk különböző területein bontakoztassuk ki feldolgozandó feladatainkat. A tantra gyakorlatok számomra újak voltak, ámde határdöntögetőek, amik nagyon jót tettek a sokszor konzervatív, félénk lényemnek :)

Brigi


"Kedves Gréti és a többiek!

Azt hiszem én is életem egyik nagyon fontos felismerését éltem át a táborban. Köszönöm nektek a biztató szavakat, és azt a sok nevetést, idejét sem tudom mikor éreztem magam ilyen felszabadultnak. Tudom, hogy elindultam egy úton, ami a szabadságról szól. Köszönök mindent, biztosan fogunk még talizni."

Viola


"Nagy várakozással vártam a tábort, mert azt éreztem, hogy a jelenlegi környezetemből nem tudok erőt, energiát meríteni a hétköznapokban. Amikor elolvastam, hogy Kulcs településen lesz, felnevettem és azt mondtam: "Mariann elmész és megtalálod a "kulcsot" az életedhez. Megtalálom annak az ajtónak a kulcsát, amit be akarok zárni, és megtalálom annak az ajtónak a kulcsát, amit ki akarok nyitni. Nagyon megérintett a tábor társaim történetei. Az első nap annyi fájdalmat, félelmet, sérelmet, ragaszkodást a múlthoz éreztem a többiek szemében. Aztán jöttek a foglalkozások minden nap reggeltől estig. Eleinte soknak találtam, aztán rájöttem, hogy ez így van jól, mert így tényleg a nap 24 órájában a gondolataimmal, érzéseimmel foglalkozom. Esténként közösen játszottunk, sokat nevettünk. Gréti a 4 nap alatt mindvégig gondosan figyelt ránk, mindig a lehető legjobbat akarta nekünk. A 4. nap végén úgy éreztem magam, mint egy gyerek. Sok új barátot szereztem és haza sem akartam menni. A tábort azzal a gondolattal zártam, hogy annyi energiát adunk a múltnak, annyira ragaszkodni akarunk a fájó emlékekhez, az igazunkhoz, hogy elfelejtünk a jelenben lenni. Boldog voltam, amikor elköszöntünk egymástól, mert a fájó, szomorú arcok helyett minden ember arcán mosolyt és szeretetet láttam. Úgy indultam haza, hogy megtaláltam a "kulcsot" az életemhez.

Köszönöm Gréti!"

H. M.

"Elvárásoktól mentsen indultam a táborba. Gyakorlott táborozóként és régi önismereti úton járóként azt gondoltam, hogy túl nagy felismeréseket már nem kapok, de tévedtem. Sok új, keményen ütő, váratlan, meglepő felismerést kaptam, amit nagyon köszönök! Külön köszönet a táborvezetőnek a tiszta csatornázásért, a nyílt szívű, önzetlen, egó nélküli segítésért, az égieknek az örök szeretetteljes egységélmény elősegítéséért, a táborlakóknak a megnyílásért és tükrökért, testvéreimnek a feltétel nélküli elfogadásért és erőért, amit kértem és megkaptam és jóMAGamnak, hogy a nagy hadakozás ellenére mégiscsak elmentem a táborba és félelmeimet legyőzve megtettem a következő lépést önMAGamhoz vezető úton! Tábor után hazaérve máris érzékelem a külvilágban is a hatást. Csodás volt, van és lesz, ami lesz!!! Eltűnt az idő, a határ a múlt, jelen és jövő között. Áldás!"

Timi


"Nagyon jó volt a tábor!!!!!!!!! Köszönök mindent! Kezdem érteni a dolgokat! :) Nagyon jó volt együtt nevetni!"

Dia


"Köszönöm szépen! :-) Rengeteg mindent lehet tanulni tőled, a teljes szívedből jön, amit mondasz. Felnézek rád. Mindig önmagad vagy, nagyszerű ember vagy! Maradj mindig ilyen őszinte és tiszta szívű!"

Angi


"Remekül éreztem magam veletek, jól ki tudtam kapcsolódni, köszönöm!

Gréti: Igazán tetszettek a gyakorlatok, sokat tanultam belőlük. Különösen a tantra jött jól - nagy szükségem van most a szeretetre... Ötletes volt a társas, és hihetetlenül találó volt, amit a kártyák üzentek! Finom volt az étel és kellemes a hely!"

F.M.

Ízelítő a klubok résztvevőitől:

"A heti gyakorlás nekem nagyon sokat segít a fejlődésben, a klubon való részvétel motivál további gyakorlásra is. A közösségben való meditációnak nagyobb ereje van, tapasztalatom hogy ott jobban megy az elmélyülés, Gréti pedig nagyon jól vezeti a meditációt."

Cz. Ani


"Azért szeretek a klubba járni, mert mindig több vagyok utána, mint előtte. :-)

Olyan jól összeállított meditációkkal dolgozunk, hogy sokszor csak ámulok, mik jönnek a felszínre a mélyből. A megosztáskor mindig megkapom az aktuális helyzethez illő egy mondatot, ami segít abban, hogy más szemszögből is lássam a problémát/tanítást.

Haladok az elfogadás útján, köszönöm Gréti."

Hajni


"Számomra nagyon hasznosak a heti alkalmak, és hatékonyak a csoportos meditációk. Egyedül lassan haladok, a rendszeres klubok viszont sokat segítenek, ösztönöznek, hogy foglalkozzam magammal. Ezeken az alkalmakon, mindig valami újat kapok, "más emberként" jövök ki.

Gréti rávilágít a problémák, elakadások hátterére, profi útmutatást ad és meditációi mélyre visznek, ahol valóban megtörténnek a változások.

Mindenkinek szüksége lenne ezekre a gyakorlásokra."


H. Dia

"Nagyon jó, barátságos légkör szokott lenni a klubokon. Sokat segít az érzés, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, van, aki szívesen meghallgat minket, tanácsot kapunk; ugyanakkor lehet tanulni mások élethelyzetéből is."

K. Emese

Zsömbör-Gere Gréta
Okl. természetgyógyász, kineziológus, life és business coach, védikus életmód mentor, családállító, kommunikációs és önismereti szakember.

Tel.: +36/70 311 6057

E-mail: gere.greta@gmail.com

Facebook: Hazaérkezés - Út önmagunkhoz

Feliratkozás hírlevélre:

2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros 2024 családállítás önmegvalósítás önismeret meditáció kineziológia Dunaújváros spirituális elvonulás spirituális tábor önismereti és meditációs tábor önismereti és meditációs elvonulás 2024 természetgyógyász Fejér megye kineziológus kineziológia önismeret kineziológia Dunaújváros meditáció tábor life coach life coaching Dunaújváros önismereti tábor önismereti elvonulás meditációs tábor meditációs elvonulás kineziológus Dunaújváros családállítás Fejér megye életmód tanácsadó meditációs klub családállítás kineziológia coach Dunaújváros